FIGYELEM: Nyilvánosságra került a pornószínészek titka - az egész világ megtudta hogyan növelik a potenciájukat

1456

Az ismert magyar pornó stúdió, a Brothers segített a férfiaknak búcsút mondani a problémáknak az ágyban. Véletlenül akkor kerültek a figyelem központjába, amikor az egyik reklámban John C. mellett feltűnt egy potencianövelő szer. Ez volt az Urotrin. Úgy tűnik a színész elfelejtette elrejteni a szert használat után. A kompromittáló képek hamarosan elárasztották az egész internetet, mint a mémek.

De a tréfákról kiderült, hogy nem is egyszerű tréfák. Ez után a botrány után a pornóipar továbbra is állandó támadás alatt áll. Kiderült, hogy a 2 órán át tartó erekció nem a természet ajándéka, hanem a kapszula hatása.

Ismerkedjünk meg John C. karrierjével. A 39 éves munka alatt ebben az iparban több mint 700 felnőttfilmben szerepelt. Ennyi éves tapasztalata ellenére még mindig olyan potenciával rendelkezik, mint egy 20 éves srác. Ez sokban megmagyarázza a sikeres karrierjét.

A Brothers pornóstúdió úgy döntött, hogy a botrányt a saját javára fordítja és a nézői között elindított egy akciót "Találd meg a terméket a képen" címmel. Ennek eredményeként több mint két tucat képet sikerült összegyűjteniük különböző színészekkel. Például:

Rocco D. — a forróvérű magyar pasi, aki több mint 10 millió forintot keresett a péniszével. Rocco 24 évesen kezdte a pornókarrierjét. Nehéz elhinni, de most 55 éves és továbbra is népszerű a moziban — elképesztő kitartásáról és bőséges magömléséről ismert. De most már ti is elérhettek ilyen eredményeket!

És ez a férfi 60 éves! Hihetetlen szakmai tapasztalata és erekciója van, mint a fiatal pasiknak — így foglalhatjuk össze Ryan Jr. tehetségét. A színész több mint 2000 pornófilmben szerepelt — már nem sok kell hozzá és bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Ryan kemény péniszével és hosszan tartó nemi aktusaival tudott betörni a pornóiparba. Amint látják az életkor nem akadály ebben a szakmában! Különösen a modern orvostudomány hatalmas eredményeinek köszönhetően.

Dan M. — egykori rögbijátékos. Amikor Dan sérülést szenvedett abbahagyta a sportolást és úgy döntött megvalósítja az álmát — rengeteg szép, tüzes nővel lefeküdni és ezzel pénzt keresni. Megcsinálta! Dan M. nem csak sima pornót csinál — ezt tudják a meleg pornó rajongói is. A színész sohasem titkolta biszexualitását. Régebben úgy tartották: ahhoz hogy jó legyen a szex a férfiakkal és a nőkkel (néha egyszerre!), kiemelkedő szexuális képességekkel kell rendelkezni, amit nem sokan kapnak meg a természettől. Most már világossá vált, hogy az Urotrinnak köszönhetően minden férfinak a hatalmában van.

Nyilvánvalóan ez a termék segített sok pornószínésznek hírnevet szerezni. A szexipar a potencia növelésével nem bírkózik meg segítség nélkül. Megkérdeztük Kiss Áron pornófilmrendező véleményét ezzel kapcsolatban.

Nem cáfolom, hogy a legtöbb színész használ különféle készítményeket. Ez a szakmához tartozik. Igen, vannak olyan termékek, amelyeket előnyben részesítünk. Általában azt a terméket használjuk, amelyik miatt kitört az egész botrány. Gyors hatást fejt ki: hosszantartó erekciót, kemény farkat és megelőzi a korai magömlést. Ez a legfontosabb számunkra.

Kiss Áron, pornófilmrendező

Érdemes megjegyezni, hogy a rendező az Urotrinrólbeszélt. Nem lepődünk meg, ha ettől a pillanattól fogva nehéz lesz beszerezni A közönség le van döbbenve, hogy a pornószínészek csak egyszerű emberek, akik a szupererejüket kapszulákból nyerik. Milliónyi ember kapott arra lehetőséget, hogy otthonaikat ideiglenes pornóstúdióvá átalakítva pornószínésznek érezhesse magát Ha az olvasóink között van olyan, aki szintén szeretné pornószínésznek érezni magát, az Urotrint még meg lehet rendelni ezen a linken. Sok szerencsét!

Megrendelés
Hozzászólások:
Nándor:
Egész életemben úgy akartam élni, mint ezek a pasik: egész nap gyönyörű fehér nőkkel szexelni!
Márk:
@Nándor És mi akadályoz meg ebben? Hány éves vagy? 29 éves vagyok és a farkam olyan rugalmas, mint soha még. Igen, ez a termék tényleg segít. Ha mindig kéz alatt lesz, soha nem lesz problémád.
Roland:
A termék használata után elfelejthettem a "beégéseket" az ágyban. Eddig már arra is gondoltam, hogy impotens vagyok.
Jancsi:
Oh, Istenem! Ha ez a termék tényleg ilyen hatékony, én rögtön két csomaggal rendelek.
András:
Én múlt éven vettem Urotrint ugyan erről az oldalról. Tényleg működik! A péniszem sokkal keményebb lett és mindig készen áll a kalandokra.
Pisti:
Rögtön, amikor elkezdtem szedni az Urotrint elvesztettem a szüzességemet. Régebben nagyon féltem, hogy a farkam nem fog felállni, amikor kell. Most már biztos vagyok benne, hogy minden jól fog alakulni és nem mondok majd csődöt a kellő pillanatban.
Attila:
Most már nem 3 percig bírom, hanem 15-ig (néha 20-ig is) Nem rossz, igaz?
Kornél:
nem tudtam normálisan vizelni, prosztatagyulladással küszködtem. Most elmúlt a gyulladás és minden úgy működik, mint régen
Sanyi:
Megrendeltem és türelmetlenül várom a csomagot, hogy kipróbálhassam:) Remélem, hogy segít majd.
Viktor:
Körülbelül fél éve használom az Urotrint. Egyszerűen követtem a használati utasításokat: 2 egy nap 1 kapszulájával szedtem és 10 nap után szünetet tartottam Egy hét múlva sokkal nőtt a potenciám. És régen egyáltalán nem kívántam a szexet, most meg egy szoknyát se tudok kihagyni)))
Peti:
Csak néhány napja használom, de már most látható eredményei vannak. Régebben a feleségemmel maximum 3 szexeltünk egy héten, most meg majdnem minden nap. A feleségem azt mondja, hogy sokkal jobban élvezi.
Tibor:
Csak két kúrát kell végigcsinálni ezzel a termékkel és máris beállhatsz pornószínésznek.
Dávid:
Ez tényleg működik Annyira boldog voltam, amikor arra ébredtem, hogy erekcióm van — körülbelül egy éve nem volt már.
Róbert:
Hosszú szex nélküli időszak után problémáim voltak az erekcióval. Sehogyan se tudtam visszaállni a sorba. Elolvastam ezt a cikket és minden sikeresen megoldódott
Megrendelés